2015. december 31., csütörtök

This Will Be Our Year.



2015 olyan csodálatos volt, amilyet elképzelni sem mertem. 
A héten, ahogy gondolkodtam az elmúlt évemről, mosolyogva olvastam vissza a tavaly újévi bejegyzésem. Emlékszem, mennyire hittem benne, hogy egy fantasztikus év előtt állok - de a valóság minden várakozásomat felülmúlta. Remélem Ti is hasonlóan szép évet zártatok!

A sok jó dolog persze együtt jár azzal is, hogy szuper-zsúfolt napjaim vannak mostanában, ezért kicsit kevesebb bejegyzés született - remélem ezen tudok majd változtatni a jövőben. A 6 év alatt nagyon a szívemhez nőtt ez a kis blog, már el se tudnám képzelni az életem nélküle, és fájdalmas érzés, hogy ennyire kevés időt tudok vele foglalkozni. Rengeteget változtam az utóbbi időben, épp ezért úgy érzem, a blogomon is változtatnom kell hamarosan. Mint mindig, most is sok-sok tervem van, és egyelőre próbálok rendet teremteni a több-tucat ötlet között, de egy biztos: még ha az elkövetkező időben kicsit kevesebb bejegyzés is fog születni, valami sokkal jobb és izgalmasabb dolog készül a háttérben. Szóval, remélem velem maradtok 2016-ban is, köszönöm, hogy ennyire régóta követitek a posztjaimat!

Csodákkal teli, áldott és nagyon sikeres új évet kívánok Nektek! :)




Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.

The Zombies - This Will Be Our Year


2015. december 24., csütörtök

Home For Christmas.


Hát nem tündériek a Cabbages&Roses karácsonyi lookbook fotói? A márka mindig csodálatos, kedves kis fotókat készít a kollekcióihoz, és nagyon tetszik, hogy az ünnepekre szánt ruhákhoz is ilyen elbűvölő körítést terveztek. Semmi mézes-mázoskodás, mégis gyönyörű hangulata van a képeknek. És: annyira szép a fekete masni a modell hajában!



Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.

Michael Bublé - I'll Be Home For Christmas

 



Have a Wonderful Christmas!


Boldog-boldog karácsonyt mindenkinek! Legyen békés, nevetős ünnepetek tele ízletes finomsággal és fenyőfa-illattal! :)



Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.


2015. december 22., kedd

The Wild Flower Bar / WORKSHOP.


Nemrég már beszámoltam róla, hogy milyen mesés virágbolt nyílt a Vitkovics Mihály utcában - a jó hír pedig, hogy az eredetileg pop up boltocskának induló kis üzlet még januárban is szeretettel vár Titeket!
Ha még nem néztetek be a Wild Flower Bar csodálatos csokrai közé, akkor feltétlen tegyétek meg, amíg van rá lehetőség - az üzlet hangulata békés, felüdítő és teljesen magával ragadó!

A múlt hétvégén a Wild Flower lányok - Mimi és Kata - meginvitáltak az első workshopjukra, ahol koszorúkat és karácsonyfa díszeket készíthettünk. Két nagyon jó barátnőmmel (az Up To Style bloggereivel, Anettal és Priszcivel) lépésről lépésre haladtunk a díszek megalkotásával. A kis karácsonyfa díszek is helyesek lettek, de a legnagyobb élmény egyértelműen a koszorú elkészítése volt - a boltban található bármelyik gyönyörű növényt felhasználhattuk hozzá! (A kész koszorúmat a bejegyzés végén láthatjátok.)
A finomságok és a kellemes zene mellett arra is szuper lehetőség volt, hogy barátkozzunk, mert egy egész csapat szuperédes és alkotni vágyó lány gyűlt össze. Mimi és Kata mindenben segítettek, és nagyon vidám, jókedvű légkörben dolgoztunk. 

Közérdekű információk :) : 

- Ha esetleg még karácsonyi ajándékot kerestek valamelyik barátnőtöknek vagy mondjuk az anyukátoknak (vagy csak magatokat szeretnétek meglepni), akkor fantasztikus ötlet lehet egy ajándékutalvány, amely a Wild Flower Bar workshopjaira váltható be - a következő például december 29-én lesz.
- Ha az ajándékok becsomagolása csak teherként nehezedik a vállaidra, akkor is érdemes ellátogatni a lányokhoz, mert a makulátlan ízlésű hölgyek csomagolást is vállalnak.
- Ha pedig még szükséged van valamire a lakásod kicsinosítására a még ünnepibb atmoszféra kedvéért, akkor térj be hozzájuk koszorúkért, díszekért, vagy egy-egy téli hangulatú csokorért!

... és most rengeteg fotó a workshopról! 


A fotókat én készítettem. / Photos taken by me.


Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.

Passenger - Young As The Morning, Old As The Sea

 Meseszép dalszöveg!

2015. december 12., szombat

Mostanában / #25.

1. A legjobb csomagolás, amit idén láttam! (fotó - pinterest)

Jóságok és szépségek, amiket mostanában találtam. Karácsonyfadíszek, cool táskák, vidám gyerekruhák és egy vicces videó. Görgessetek lejjebb! :)


1. Bár szeretem a hagyományos dekorációt is, a gömbökkel, masnikkal és egyéb giccsességekkel, nem tudok ellenállni az ötletnek, hogy egy-egy ilyen cuki állatka is helyet kapjon a karácsonyfán. Az Anthropologie díszei határozottan a legédesebbek, de a Butlers kínálatában is láttam pár aranyos mókust és egérkét. Ti mivel dekoráltok idén karácsonykor?

2. Gyönyörű VINTAGE menyasszonyi ruhák a Dear Golden kis üzletéből (ezek már nem elérhetőek, de inspirációként még így is kincset érnek). Nekem a második a kedvencem, egyszerűen mesés!

3. Nagyon (de tényleg nagyon) menő képkeretek a Fundamental Berlin csapatától. Újszerűek és modernek - és bár egy kicsit jobban át kell gondolni, hogy mi kerül beléjük, szerintem zseniálisak.

4. Találkoztatok már a magyar Just Stay Natural párosának nemrég debütáló táskakollekciójával? Ha még nem, akkor erre tessék, lehet nézelődni a szebbnél szebb, minimál batyuk között!

5. Hanna, Erika és Uchi három kedves barátnőm, akik pihe-puha, vidám mintákkal nyomott gyerekholmikat készítenek Little Factory néven . Karácsonyi ajándéknak is szuper lehet egy-egy ilyen csöpp ruhácska! A lányokat megtalálod vasárnap a wampon, vagy a honlapjukon.

6. Kesze-kusza, napfényes és barátságos - ide kattintva még több fotót találtok erről a fantasztikus lakásról.


7. És a kamera másik oldalán... az instagram-férj. Láttátok már ezt a kis videót? Én majdnem megkönnyeztem, annyira nevettem rajta. (Főleg mert jó párszor magamra ismertem benne! És Ti?)


Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...