2015. június 30., kedd

(: MOJO :)



         Rengeteg zenét hallgatok. De tényleg. Állandóan szól valami háttérzaj - nem mintha nem szeretném épp ugyanannyira csöndet is magam körül, de számomra sokkal vidámabb az élet néhány jókedvű dallal. Főképp, ha takarítani kell, vagy a konyhában forgolódni (zenével ez tényleg forgolódássá válik, meg pörgéssé és egyéb táncmozdulatokká...). Éppen ezért örültem annyira, amikor kaptam két MOJO-t ajándékba, hogy teszteljem őket. Így a mobilos zenéimet is mindenhol hangosan zengethetem! 
        Szóval mi is ez a MOJO? Egy apró, hordozható, vezeték nélküli hangszóró, amely bluetoothon, a telefonunkon keresztül működik.... és működik bizony, mint az álom, még egy magamfajta elektronikus analfabéta is pár másodperc alatt be tudta indítani :) 8-10 órán keresztül bírja a kis haver, a legmegnyerőbb tulajdonsága pedig éppen ez - bárhol, akár a szabadban is használhatjuk. Már régóta vágytam egy hasonló készülékre, mert mindig hiányzott a strandról vagy a kertipartiról... így a barátnőimmel egy piknik alkalmával rögtön ki is próbáltuk! Ha Nektek is elnyerte a tetszéseteket, bővebb információt a honlapon olvashattok, vagy látogassatok el a Dorko egyik üzletébe, és vegyétek közelebbről is szemügyre.
             Néhány fotó, és a hangszóró apropóján a tavalyi, summer-party-beach playlistem! 

A végére pedig egy JÓHÍR : Amennyiben szeretnétek nyerni egy narancs MOJO-t, mindenképpen tartsátok a szemeteket a facebook oldalamon, mert hamarosan elárulom, hogy mit is kell hozzá tenni! :)




A fotókat én készítettem. / Photos taken by me.


Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.


2015. június 28., vasárnap

#Follow@Them! / 2.

1. @sikimsuseni - A Dél-afrikai stylist/blogger, Siki Msuseni profilján vidám, színes és szuper-izgalmas outfiteket láthatunk.


Instagram-ajánló | 2.

Vallomás: nagyon szeretem az instagramot. Csodálatos látni, hogy mennyire kreatívak az emberek, hogy sokan milyen minőségi, és tényleg lenyűgöző vizualitású képeket posztolnak. Ráadásul a világ bármely pontján lélegző egyén virtuális galériájába, életébe bekukkanthatunk, és szerintem ez rendkívül izgalmas!
Persze ha inspirációra vágyunk, akkor nem árt a megfelelő profilokat követni, ezért arra gondoltam, hogy néha készítek majd egy-egy kis válogatást, és megosztom Veletek, hogy én kiket "lájkolok", és ajánlok a szíves figyelmetekbe. Nektek kik a kedvenc instagram-hősötök? Örömmel fogadom én is a Ti ajánlásaitokat :)
 |Az 1. részt itt találjátok.|

 2. @keleclothing - Az egyik kedvenc magyar márkám a kötött holmikat árusító KELE (biztos emlékeztek, hogy már többször is kifejeztem az irántuk való rajongásomat itt a blogon...). Érdemes követni az instagramjukat, mert a @keleclothing profilon a brand titkos hétköznapjaiból osztanak meg kedves képeket, a @kelemarket oldalon pedig akciókkal várják a követőiket.

 3. @posafalvia - Anett letisztult, egyszerű - de annál mutatósabb - fotókat oszt meg a mindennapjaiból. Sok-sok kávé (és kávézó), fehér felület és tiszta formák kapják a főszerepet.

 4. @turaibarna - Nagyon tetszik Barna fotóinak érdes esztétikája - leginkább városok, épületek részletképeit közli.


5. @foxmeetsbear - A legutóbb egy édes olvasóm ajánlotta a figyelmembe Johnna Holmgren profilját, amely azonnal előkelő helyre csúszott a kedvenceim sorában. Családjának mindennapjait, és az azokhoz fűzött, nagyon személyes (sokszor egészen megható) történeteit, gondolatait osztja meg követőivel. Főképp a családról, anyaságról, szeretetről ír - a fotókkal együtt pedig tényleg igazán inspiráló!


Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.

Beirut - No No No

2015. június 27., szombat

Virágos Valentino.



Hiába jelenik meg pár-havonta egy-egy újabb kollekció (ezzel a sebességgel bevallom, szinte már lehetetlen is lépést tartani), a Valentino minden alkalommal képes arra, hogy lenyűgözzön, és álmodozásra késztessen.
Most a 2015 PreFall, és a 2016 Resort kollekcióból válogattam ki a kedvenceimet. A szabásvonalak egyszerűek, hasonlóak - lágy esésű, földig érő szoknyák, finom ívű ujjak, zárt nyakrészek - azonban az anyagok annál változatosabbak. Buja virágok, szirmok, dús applikációk és nyomott minták jelennek meg az átlátszó textileken. Így egy csokorba szedve pedig még inkább szemet gyönyörködtetőek! :)

Floral embellishments and printed patterns from Valentino 2015 PreFall and 2016 Resort collection,


fotók / photos - style.com

Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.


Andrew Bird - Break It Yourself


Az egyik legkedvesebb albumom :) Hétvégi hallgatnivaló!


2015. június 23., kedd

MOME-Lányok.



Gyakran kapok kérdéseket Tőletek a MOME divat- és textiltervző szakával kapcsolatban, ezért arra gondoltam, hogy most egy gigantikus bejegyzés erejéig megmutatom, hogy miben is mesterkedtünk ebben az évben a lányokkal. Megkértem a mesterszakos csoporttársaimat, akikkel idén diplomáztam, hogy meséljenek egy kicsit a diplomamunkájukról Nektek...



Németh Zsófia Aliz - Ironmade'n


A mestermunkám célja a rozsda, illetve a rozsdafoltok negatív megítélésén változtatni. Ne eltávolíthatatlan szennyeződésként tekintsenek rá, hanem mintaként, amelyet a természet és a véletlen alkotott. Az általam kikísérletezett technológiával - amely a vas rozsdájának kémiai elszínezésén alapszik - ugyanolyan körülmények között sem lehetséges két egyforma darabot létrehozni. Minden egyes minta egyedi és megismételhetetlen, mint bármi, amit a természet teremt. Az elkészült darabok sem termékek, hanem inkább hordható műalkotások.


Fotók: Ora Hasenfratz
Zsófi Behance és Facebook oldala.




Szabó Dorka - Terítéken a minta

Diplomamunkámban olyan mintakollekciót készítettem melynek felhasználási területét az asztali terítéken határoztam meg. Múlt félévben szakmai gyakorlatomat töltöttem Portugáliában egy olyan cégnél, melynek tevékenységi köre, a textileken kivitelezett digitális print. Az itt eltöltött idő nem csak szakmai szempontból volt meghatározó számomra, textiltervezőként inspiráltak a Portugáliában szerzett élmények, életképek. Az itt szerzett emlékeim felhasználásával készítettem egy 18 darabból álló mintakollekciót, melyet téma szerint 3 részre bontottam. Az asztali teríték része ként alkalmi papír étkészleten is megjelenítek illusztrációkat. A többségében portugál flórából inspirálódott textilkollekcióval ellentétben, az étkészleten megjelenő mintákon a portugál fauna kerül előtérbe.


Dorka blogját megtaláljátok ide kattintva.



Metál Mónika - Composite Bag

Kollekcióm során  két eltérő ipari területről származó szintetikus alapanyag (szilikon, bőrvarró cérna) együttes használatával olyan tárgycsoport létrehozása volt a cél, melyben a szépség, a funkció, a kézművesség eszközével új utakat mutathat a divat világában létező tárgyalkotási folyamatok között, lehetőséget teremtve ezzel a véletlen és esetlegesség szépség alkotási képességének, annak ambivalens irányíthatóságának.




Gál Barbara - Megszemélyesítés

A Megszemélyesítés egy olyan rétegekre épülő rendszer, amelynek elemei egymással kombinálva folyamatosan megújuló arc-motívumok létrehozására alkalmasak. Az így létrejövő egyedi arc-minták felhasználása többféle irányba fejleszthető: Épp úgy alkalmazható a tárgyak megszemélyesítéséhez, mint a személyre szabás eszközeként. A végtelen számú variációs lehetőség mellett maga a rendszer különféle médiumokra, technikákra is adaptálható, továbbá a digitális technológiák adta sokféleséget képes analóg módszerekkel is megvalósítani. A rendszer alapját képző belső geometriai rend által meghatározott szabályok betartása mellett maguk az alkotóelemek is szabadon bővíthetőek, cserélhetőek, ezáltal pedig a különféle kulturális vagy környezeti igényekhez igazíthatóak. Így tehát maga a mű nem egy kész, lezárt kép, vagy tárgy, hanem egy szabadon fejlődő, végtelen játék kezdete.

Fotók - Lakos Máté



Csabai Zita - Titok

Mestermunkámban a személyes, intim információval, vagyis annak a nagyvilág elöli elrejtésével foglalkozom kísérleti öltözékeimen belül. Mivel a személyes dolgait az ember nem mindenkivel osztja meg szívesen, és sokszor szívesebben rejtené el, ezért azt kutattam, mit is jelent ez számomra, hogyan tudnám ezt a gondolatot öltözékeken leképezni. Amikor "titokra” gondolok, ezek a hívószavak jutnak eszembe: elszigetelődés, elrejtés, burok, védelem. Tervezőként úgy látom magam előtt a titkot, mint egy intim, személyes misztikumot, amit az ember elrejt, de ha akar fel is fedhet, vagy csak részleteket hint el belőle. Titok, vagy csak egy része, mely egyszer, ha napvilágra kerül felkelti a figyelmet, és akár megváltoztathatja tulajdonosának összképét a világ szemében. Ezt a gondolatot jelenítem meg női öltözékkollekciómban, ahol a minimalizmus stílusában alkotott öltözékek jelennek meg első ránézésre, majd a „titokesszenciák” - vagyis személyes titkaim egy-egy különféle textilfelületként leképezve - feltárása adja a hangsúlybeli, formai karakterváltozásokat.




Asbóth Szaffi - Daydream

Munkám egy óriás alternatív kotta, amit az engem nap, mint nap körülvevő és általam felvett hangok segítségével alkottam meg. A hangokat mind Budapesten történő utazásaim alatt rögzítettem. A felvételekből inspirálódva hoztam létre a hat méter hosszú festményem, melyen egy fiktív nap „daydream“ állapotát örökítettem meg. A hangokat visszahallgatva emlékeimre asszociáltam. A kotta akkor kapja meg igazi jelentését, ha egy kórus le is énekli. Jelen esetben a Soharóza kísérleti kórus -melynek én is tagja vagyok-, vette használatba segítségemmel. A karmester én voltam, végigpásztáztam kezemmel a festményt, és az általam így kijelölt utat a kórus hangok formájában interpretálta. Nem célom, hogy visszakapjam a rögzített hangokat, hiszen én is a hangok típusát, hangulatát festettem le. A létrejövő performanszok improvizációk, nincs előre megbeszélve, hogy a kórus mit énekel, csak az számít, hogy éppen abban a pillanatban a tagokból egyes részek milyen érzéseket váltanak ki és ezek hogyan formálódnak hanggá. Az éneklés közben a kórus azokat a speciális technikákat alkalmazza, amiket az évek során szerzett közös tapasztalatokból elsajátított. Mivel a kotta vizuális szempontból nagyon sokféleképpen értelmezhető, rengeteg lehetőséget nyit egy több fázisú asszociálásra. Az adott karmester szabad kezet kap a használat során, minden irányban közlekedhet a kottán. Éppen ezért a kórus által megszólaltatott dallamvilág nagyon sokféle lehet.
 



Grábits Ágota - Cekker

Innovatív kötött-táska kollekció - Mestermunkámban szerettem volna újszerűen hozzányúlni a gépi kötéshez, mint technikához és annak felhasználásához. Ennek érdekében a kötésben szokatlan anyagokat használtam fel: a damilt és a drótot. Ennek a két anyagnak a használatából egy innovatív és érdekes anyagot kaptam. Áttetsző, flexibilis, mégis merevebb, mint a megszokott kötött struktúrák. Ebből az érdekes anyagból kísérleti táska kollekciót hoztam létre. A kollekciót színes, vidám darabok alkotják.

Fotó - Bognár Benedek




Varga Flóra - modern+semmi


A diplomamunkám önreflexióval és kérdésekkel indult; miért olyan nehéz abbahagyni egy-egy munkát, miért halmozunk egymásra mindent, miért akarunk túl sokat? A folyamat elején két fogalom, a horror vacui (irtózás a semmitől) és a „kevesebb több” mentén indult a kutatás. A mestermunka alakulásának szempontjából a hiány-semmi fogalomkör matematikai vonatkozásai voltak a legmeghatározóbbak, így a munka központi inspirációja modern festészet semmire törekvő monokrómja mellett a nulla - mint paradox hely-érték meghatározó.  Fontos szempont volt a munka során amellett, hogy az öltözékek önmagukban is működjenek, egy meghatározott módon összekapcsolódva  egy önmagára utaló fekete jellé, önmaga közegévé épüljön össze. (utalva ezzel Kazimír Malevics Fekete négyzetére is) Az ötöltözékes kollekció a számegyenes analógiája mentén épül fel; felhasználva az origót, mint meghatározó középpontot, illetve a negatív, pozitív oldalakat.  A ruhákat rendszerükben és egyenként is egy négyzetes fraktálrendszert mentén alakítottam ki, minden ruha szabásmintája a test tengelyével keresztezett koordinátarendszerben van felosztva.  Ezeknek a koordináták mentén, a negatív oldalon a kivonás műveltét vágással, felmetszéssel azonosítottam, a pozitív oldalt pedig a hozzáadás műveletét a térben való építkezéssel hoztam közös nevezőre. A ruhadarabokkal a hiány és a többlet funkció és a formaalakító hatásait vizsgálom. A hiányra való törekvés mentén a kevesebb tényleg többé válik?

Flóra oldalát itt találjátok - KITIN



Orbán Orsolya

Mestermunkám témája geometria szabályain alapuló moduláris struktúrák, tárgyak. A modulok méretének és formájának manipulálásával öt zárt objektet hoztam létre melyek rendelkeznek kétdimenziós mintázattal, illetve térbe kimozduló díszítettséggel. Mindegyik más aspektusból mutatja meg, hogy az általam meghatározott modulok kialakításnak elvei és struktúra díszítettségében rejlő végtelen lehetőségek milyen térbeli formákat tudnak eredményezni. Az objektek alapanyaga egy általam készített anyag, amely pamut textíliából, műanyag hálóból illetve egy egykomponensű ragasztóanyagból épül össze.

Fotó - Nyíri Julianna/UV Group



Németh Ninetta

Az öltözék védelmi szerepével, a test becsomagolásával, beburkolásával foglalkozom. Kiindulási pontom a bőr s szerepe, mint elsődleges védelmi vonalunk. Feldolgozzuk az állatok bőrét, megfosztjuk őket védőpajzsuktól, hogy újabb védőpajzsokat készítsünk belőle magunknak, és tárgyainknak. Burkukat egy darabban lenyúzzuk róluk, és egy kiterített vaktérképet kapunk a testükről. Szabászati logikára, technikára ezt a gondolatmenetet lefordítva, minimalizálom az egy ruhadarabhoz szükséges alkatrészek számát, így egy öltözékhez egyetlen összefüggő szabásminta tartozik, s öleli körbe a testet, bőrünkhöz hasonlóan. Eddigi formáimat dekonstruálva, darabokra szedve, a véletlen és a tudatos között egyensúlyozva alakítva ki azokat.

Ninetta blogját, ahol rögzítette a ruhák elkészítésének folyamatát itt találjátok.



Duta Nicolette - Metamorfózis

Mestermunkám célja, a forma metamorfózisának megalkotása. Kutatásomban, azt vizsgáltam, hogy lehet nagyon egyszerű szabásmintákból, komplex formákat kialakítani, csak hajtogatással, minimális rögzítési beavatkozással. Fellelhető az átalakulás progresszív, fázisos jellege is, a letisztultabb formáktól eljutva a bonyolultabbakig.
A neoprénből készült táskakollekcióban, a szabad formaalakítás és funkcionalitás párosul, mely ipari gyártásra is alkalmas. A Metamorfózis című öltözék kiegészítő tárgykollekció, hétköznapi viselethez illeszkedő, funkcionális hátizsák, oldaltáska és válltáska formájában valósult meg.

Fotó - Szalay Krisztina



Ocsovay Tina - Ahol a víz az úr

Textilképeim a gemenci erdő sajátos élővilágát mutatják be. Képregényszerűen ábrázolják a Duna áradásának egyes fázisait és a vízi és szárazföldi létformák keveredését. A szitanyomott illusztrációkon hímzés jeleníti meg az egyes állatokra jellemző struktúrákat (például szőr, toll, pikkelyek).



Macovei Kitti - Plasztik

A kollekcióm a műanyaggal való kísérletezésre épült. Szintetikus anyagok átírásával, átdolgozásával alakítottam ki egyedi, látványos felületeket. Ezekből olyan öltözékeket készítettem, melyeknél főként az anyag átértelmezésén és a látványon van a hangsúly, nem pedig a hordhatóságon. Olcsó, kínai- és „százforintos” boltokból vásárolt, kommersz alapanyagokat használtam fel, melyeket nem kifejezetten ruhakészítés céljára állítottak elő. A kevésbé minőségi, tömeggyártott anyagok hosszas, kézműves megmunkálása által megjelenik az érték-értéktelenség feszültsége. Az egyes öltözetek elkészítésébe fektetett rengeteg idő, a kézimunka és a felhasználás átértelmezése által új jelentést kapnak ezek az egyébként tömegesen gyártott, könnyen pótolható anyagok.




Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...